|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 9 találat | lapozás: 1-9 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Berde Zoltán 2003. május 6.Sepsiszentgyörgyön 1997 óta a Szent György napok keretében adják át a Pro Urbe-díjakat a város azon idős személyiségeinek, akik a közösségért tevékenykedtek. Idén Berde Zoltán ny. irodalomtanár, aki 50 évvel ezelőtt kezdett tanítani a Székely Mikó Kollégiumban, számos tanulmányt, kritikát, szakírást közölt, Domokos Géza író, a Kriterion és Mikes Alapítványok létrehozója, elnöke, Despina Eustafievici ny. bakteriológiai labororvos, Nagy László, az 1948-ban megnyílt "A mi könyvesboltunk" első vezetője, 1945-ben a Kossuth Kör létrehozója, akit később húsz évre ítéltek, hat évig volt politikai fogoly, és Sinka Mózes, az egykori Textil aranycsapat labdarúgója vehette át a város Pro Urbe díját. A tanácsülésen megemlékeztek a nemrég elhunyt dr. Könczei László ügyvédről, aki jelentős adományt hagyott a városnak, a Székely Mikó Kollégiumnak és egyházának vagyonából. /(Éltes Enikő): Pro Urbe-díjak, 2003. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./2005. november 1.Elhunyt Berde Zoltán /Fotosmartonos, 1930. febr. 9. – Sepsiszentgyörgy, 2005. okt. 29./, a Székely Mikó Kollégium nyugalmazott irodalomtanára, irodalomkritikus, zenetörténész, helytörténész. /Mózes László: Búcsú Berde Zoltántól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 1./2011. február 5.Romániai Magyar Irodalmi LexikonNagy művelődési esemény, igazi kulturális cselekedet volt éppen harminc évvel ezelőtt a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon (ROMIL) első kötetének megjelenése. Az akkori, szigorúan ellenőrzött romániai magyar nyilvánosság minden területén lehetett találkozni a könyv fogadtatásával, s természetesen a szabadabb magánszférában is zajlott az eszmecsere és véleménynyilvánítás az elkészült munkáról. Számos könyvbemutatóra került sor az országban, így Sepsiszentgyörgyön is nagyszámú helybeli és "vidékről" érkezett közönség előtt mutatták be 1982. március 23-án a kötetet a főszerkesztő, Balogh Edgár jelenlétében. A lexikon terve már az 1960-as évek végén felmerült, a szerkesztőbizottság 1968-ban alakult meg, de tizenkét évbe tellett, amíg az első kötet elhagyhatta a nyomdát negyvenezer (!) példányban. Addig az időpontig sem volt akadálytalan a lexikon útja a kiadóig és az olvasóig, hiszen a kommunista hatóságok mindent elkövettek, hogy a Romániában kisebbségben élő magyarság írásbeliségének, kultúrájának teljes körű és hiteles ismereteinek tárházát ne készíthesse el a nagyszámú lexikoni munkaközösség, de az első kötet megjelenését követően magának a munkának a folytatása is már-már lehetetlenné vált. Elkészült ugyan a második kötet 1983-ra, de megjelenése már csak a rendszerváltás után, 1991-ben vált lehetségessé, húszezer példányban szintén a Kriterion Könyvkiadó adta ki. A munka megváltozott körülmények között folytatódott, a harmadik kötet (1994) már Dávid Gyula főszerkesztősége alatt készült el, de a negyedik és ötödik — kettős — kötet megjelenésére (ezeket már az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel közösen adta ki a Kriterion, és példányszámuk három-háromezerre zsugorodott!) kétszer nyolc évet kellett várni (2002, illetve 2010), ami oly nagy időbeli lemaradás lexikonnál, hogy feltételezi egy kiegészítő kötet gyors megjelentetését ahhoz, hogy hasznos kézikönyv lehessen. Különben maga az alapító főszerkesztő számolt ezzel a megoldással már az első kötet megjelenése idején, de az ötödik kötetet azzal a gondolattal bocsátotta útjára Dávid Gyula, hogy sokféle meggondolásból el kell tekintenie a pótkötet elkészítésétől, kijelentette, hogy "ennek én semmilyen esélyét nem látom". Azt gondolom, hogy szükség van a kiegészítő kötetre ahhoz, hogy ezt a négy évtizede elkezdett munkát befejezettnek lehessen tekinteni. Huszonkilenc év választja el a ROMIL első kötetének kiadását az utolsóétól. Ha az utolsó kötet munkálatainak lezárása négy-öt évvel ezelőtt be is fejeződött, akkor is több mint huszonöt év romániai magyar irodalmának, illetve írásbeliségének számbavétele, dokumentálása maradt ki az első kötetből. A második kötet megjelenését tizenkilenc év választja el az utolsótól, de minthogy 1983-mal zárult le ennek az anyaggyűjtése és szerkesztése, ez esetben is a második több mint húsz év lemaradást "gyűjtött össze" az utolsó kötethez képest. Tartalmi szempontból tehát az egész szellemi vállalkozás és az elkészült munka egyaránt bevégzetlen. Nyilvánvaló, hogy nem lehet úgynevezett naprakész lexikont szerkeszteni, mert már megjelenésekor az élet túlhaladja mindahányat. A ROMIL esetében viszont az egyes kötetek között — tartalmukat, lefedettségüket illetően — az elfogadhatónál is nagyobb az időbeli lemaradás. A budapesti Akadémiai Kiadó például egy hasonló esetben az időbeli lemaradás áthidalására ugyancsak kiegészítő kötet kiadását vállalta, amikor a Világirodalmi Lexikon tizennyolc kötetes sorozatát kiegészítette. Ez a kiegészítő kötet aztán "behozta" azt a huszonöt éves időbeli lemaradást, ami az első kötet 1970-ben történt megjelenésétől eltelt az utolsó kötet kiadásáig. Ezért gondolom azt, hogy a hazai magyar tudományosság három-négy nemzedékének mérvadó képviselői által vállalt és végzett munkát befejezni kötelesség, még akkor is, ha szemléletében vitatható alapokon készült, illetve ha mentséget lehet is találni az abbahagyására. Kiemelném, hogy ebben a munkában bölcsőhelyünk, Háromszék is megfelelő súllyal van jelen, nemcsak mint szellemföldrajzi hely (bemutatják Erdővidék, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy magyar irodalmi és művelődési életét, valamint személyi szócikkekben számtalan alkotómunkásságát), hanem mint olyan, amely munkatársakat is adott a lexikonnak például Árvay József, Berde Zoltán, Borbáth Károly, Gazda József, Holló Ernő, Incze László, Kisgyörgy Zoltán, Salamon András, Veress Dániel személyében. Egy lexikonnal, egy kézikönyvvel szemben támasztott legfőbb igény a megbízható tájékoztatás. Minden más, elméleti vagy értékrendre vonatkozó elv igen fontos lehet egy irodalomtörténeti szintézis megírásakor például, de másodlagosnak minősül egy lexikonnál. Ezért sürgetem a ROMIL esetében a pótkötet mielőbbi elkészítését és kiadását. Ezáltal lehet csak betetőzöttnek tekinteni egy tartalmában és koncepciójában vitatható, de igen nagy, korszakokon átívelő erélyi magyar szellemi vállalkozást. Borcsa János. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. július 14.11. EU-tábor MarosfőnAz Európai Unió 2020-as stratégiájához kapcsolódó, fiatalokat érintő kérdésekről és a pályázati lehetőségekről tartott előadást Szávics Petra, az Európai Alapok Minisztériumának államtitkára, valamint Farkas András, a PONT Csoport vezetője a marosfői EU-tábor harmadik napján, július 11-én. Szávics Petra a fiatalokat érintő problémák közül mindenekelőtt az oktatás és foglalkoztatás területén létező uniós helyzetképet ismertette, továbbá bemutatta a Youth Employment Initiative programot, amely egyszerre érinti a munkanélküli fiatalokat, valamint a munkáltatókat is. Farkas András két mobilitási programra, az Erasmusra és az Erasmus Pluszra hívta fel a résztvevők figyelmét, s arra bátorította a fiatalokat, hogy éljenek a kínálkozó lehetőségekkel. Pénteken, július 11-én Frank Visser, az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének alelnöke, a YEPP ukrajnai munkacsoport vezetője, valamint Szenkovics Dezső, a Sapientia társult oktatója az ukrajnai válságról tájékoztatta az EU- tábor résztvevőit. Az előadás során megosztották benyomásaikat az Ukrajna és Oroszország között fennálló konfliktusról, de arról is szó esett, milyen pozitív és negatív következményekkel járhat mindez Románia számára. A Kolozsvár 2015 Európa ifjúsági fővárosa című előadás zárta a 11. EU-tábor péntek délelőtti paneljét. A projektben rejlő lehetőségeket és kihívásokat ismertette Farkas András, a PONT Csoport képviselője, a fővárosi cím elnyerésének kezdeményezője, Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese, valamint Száfta Szende és Borzás Sarolta, a kezdeményezőbizottság tagjai. "Az ifjúsági főváros nem egy szűk csapattal megvalósítható projekt, több száz önkéntesnek ad lehetőséget a kibontakozásra, fejlődésre. Nem csak az ifjúsági fővárost, hanem a környékét is ismertetni kell az idelátogató fiatalokkal, bemutatva nekik Erdély jellegzetességeit és hagyományait" – hangoztatta Farkas András. A MIÉRT önkormányzati csereprogramját ismertették péntek délután. A beszélgetésen felszólalt Takács Aranka vajdahunyadi, Geréd Imre kolozsvári és Berde Zoltán székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő. Takács Aranka, a Magyar Ifjúsági Értekezlet Önkormányzati Kabinet vezetője kifejtette: "a MIÉRT önkormányzati csereprogram Erdély különböző városaiban tevékenykedő fiataloknak szól. A projekt célja megismerni más települések önkormányzatainak működését, mind határozatok, tervek, mind politikai lobbi szempontjából. A cél ugyanakkor egymás munkájának megkönnyítése tapasztalatcserével". Takács elmondta, a kezdeményezés 2014 tavaszán indult, a programhoz 13 önkormányzati képviselő csatlakozott Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely és Vajdahunyad városaiból. "Számos településen az RMDSZ-es tanácsosoknak szava és befolyása van, de vannak olyan városok is, ahol nincs erre lehetőség a politikai viszonyokból adódóan" – emelte ki Geréd Imre, aki a továbbiakban olyan tevékenységekről számolt be, amelyeket ugyancsak nemrégiben indítottak el, és amelyeket más települések önkormányzatai is előterjeszthetnek. Ilyen például a Fogadj örökbe egy zöldövezetet! vagy az Egy gyerek, egy fa kezdeményezés. Eline Storeide, a Norvég Konzervatív Párt programfelelőse magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, majd elmondta: "2007 óta vagyok tagja a Norvég Konzervatív Párt ifjúsági szervezetének. Számos kampányban vettem részt, azóta az önkéntesség az életem". Az előadás elsősorban a norvég fiatalok politika iránti érdeklődéséről és politikai neveléséről szólt, amely különös hangsúlyt kapott az elmúlt évek választási kampányaiban. "A közös programok örömén túl az önkéntesség a kapcsolatépítés, illetve a szakmai fejlődés lehetőségét is magába foglalja" – összegzett Eline Storeide. – A Magyar Ifjúsági Értekezlet Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselőkkel szerződés formájában konkretizált, jól működő kapcsolatot alakított ki. Az együttműködésnek köszönhetően a MIÉRT minden évben öt fiatalnak biztosít gyakornoki lehetőséget Winkler Gyula EP-képviselő irodájában, Brüsszelben. Ezáltal újabb és újabb embereket vonunk be aktívan a szervezet életébe, lehetőséget adva nekik a tapasztalatszerzésre – emelte ki Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese. – A funkciómból eredően egyik fő célom, hogy segítsem az erdélyi magyar fiatalokat, ezért lehetőségeim szerint támogatom a gyakornokaimat a programok megszervezésében – hangsúlyozta Winkler Gyula, majd közös gulyásfőzésre invitálta a hallgatóságot. A választási kampányok mozgósítási folyamatáról tartott előadást Novák Levente, az RMDSZ Elnöki Hivatalának tanácsosa, valamint Bíró Barna Botond, az udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezető elnöke. A táborozók megtudhatták, mi az a mozgósítás, illetve, a mozgósításért felelős ember legalább annyira fontos, mint a kommunikációs felelős, hiszen jól átgondolt stratégiája révén nagymértékben hozzájárulhat a kampányok sikerességéhez. Az RMDSZ európai parlamenti képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba július 12-én, szombaton délelőtt az EPP cselekvési program 2014: jövőt a fiataloknak! címmel tartottak előadást. Ma már nemcsak kampányfogásokról van szó, amikor Brüsszelben az Európai Néppárt, de a többi politikai erő is a fiatalok gondjairól beszél, hiszen egyre inkább letisztult mindenkiben, hogy komoly társadalmi kihívásról van szó – indította előadását Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szombaton a MIÉRT által szervezett EU- táborban. Vannak olyan európai országok, mint például Spanyolország, ahol minden második fiatal munkanélküli, Romániában kevéssel jobban állunk, a jelenlegi statisztikák szerint a huszonöt év alattiak közel egynegyede nem dolgozik, és fennáll a veszély, hogy ez a helyzet romlik, ismertette az EP- képviselő. Beszámolt arról, hogy a választás után konzultáció kezdődött a néppárti képviselők részvételével, és megalkottak egy dokumentumot, amely javaslatokat tartalmaz az Európai Bizottság prioritásaira, ezek között hangsúlyosan szerepelnek a fiatalokat érintő kérdések is, mint a munkahelyteremtés, a karrierindítás, de konkrét anyagi támogatások is. Sógor Csaba azt emelte ki, hogy a közösségi boldogságot mérő skálán a világ országaiból Dánia a listavezető, majd következik Norvégia, Finnország és Hollandia. "A gazdasági versenyképességet mérő skálán ezek az országok szintén vezető helyen állnak. Ez azt jelenti, hogy a közösségi boldogság és egy ország versenyképessége szoros összefüggésben áll. Tehát a boldogság mögött fenntartható fejlődés kell legyen" – hangsúlyozta az EP-képviselő. Sógor Csaba kifejtette: a közösségi boldogságot többek között a társadalmi bizalom és összetartozás, az ország egészségügyi helyzete, a munkaerőpiac helyzete és a korrupció mértékének arányai alapján határozzák meg. – Sepsiszentgyörgy az utóbbi években kilépett a szürke zónából, és újból felkerült a térképre – hangzott el az EU-tábor második délelőtti előadásán, szombaton. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Kádár Magor, a Babes–Bolyai Tudományegyetem oktatója arról számolt be, hogyan sikerült mindezt megvalósítani, és mit is jelent a városmárkázás. Antal Árpád szerint: "nagyon fontos, hogy érzelmileg kötődjünk a településekhez, mert racionálisan könnyű meghozni azt a döntést, hogy elköltözzünk. Városunknak nem lesz jövője, ha nem kötődünk hozzá, és a családalapítást sem itt képzeljük el". Hargita megye két fiatal alelnöke, Incze Csongor és Barti Tihamér saját munkatapasztalataikat osztották meg a hallgatósággal. Romániában a legfiatalabb megyei tanácsi vezetősége Hargita megyének van. "A munka teljes körű készenlétet igényel, és reggeltől késő estig tartó munkaidővel jár, emellett a tevékenységünk akkor válhat teljessé, ha egy szakmai csapatot gyűjtünk magunk köré"— részletezte Incze Csongor. Barti Tihamér hozzátette: "Hargita megye tanácsában egy komoly fiatalítási folyamat figyelhető meg, ugyanakkor céljainkat a tapasztaltabb kollégákkal együttműködve tudjuk hatékonyan megvalósítani". Nyelvi jogokról és többnyelvűségről tartott előadást szombaton, az EU-tábor záróelőadásán Markó Attila parlamenti képviselő, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője, Szilágyi István, a MaghiaRomânia blog szerkesztője, valamint Talpas Botond, az Igen, Tessék! mozgalom elnöke. "Nem elég követelni a nyelvi jogainkat, azokkal élnünk is kell. De tudjuk-e vajon, hogy hol és hogyan használhatjuk ki a lehetőségeinket?" – indította az előadást Markó Attila, majd hozzátette, az általa képviselt szervezet a nyelvi jogok megismertetését, illetve monitorizálását vállalta fel. Az interaktív beszélgetésen elhangzott, hogy anyanyelvi tájékoztatáshoz a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, a tanügyben, gazdaságban és a sajtóban egyaránt állampolgári joggal rendelkezünk. Markó Attila kiemelte: "a nyelvi jogok érvényesítésében az egyetlen járható út a párbeszédé". A román–magyar dialógusok egyik legizgalmasabb példája a MaghiaRomânia blog, amelynek részéről BurePista, azaz Szilágyi István beszélt. Az oldalon megjelenő írások elsősorban a politika, a nacionalizmus, valamint a kisebbségekkel kapcsolatos témákat járják körül. Rendszeresen figyelik a román és magyar sajtóanyagokat, amelyekre megpróbálnak reagálni, válaszolni. A továbbiakban Talpas Botond, az Igen, Tessék! mozgalom elnöke beszélt arról a példaértékű kezdeményezésről, amelyet már határainkon túl is eredményesen alkalmaznak. A többnyelvű szolgáltatásokat nyújtó intézmények, illetve gazdasági egységek kiemelését és megkülönböztetését célzó mozgalom ugyanis nem csupán Kolozsvárt nőtte ki, hanem már Hajdúszoboszlón, valamint Ukrajna Romániához közel eső területein is hasonló sikereket ér el. Népújság (Marosvásárhely) 2015. május 23.Csomagban átcipelt múltBeszélgetés a 60 éves Kapui Ágota költővel, szerkesztővel – Erdélyben, sepsiszentgyörgyi pedagóguscsaládban született. Kérem, meséljen gyermekéveiről. – Édesanyám szívbeteg volt, tehát a szüleim tudták, hogy nem lehet testvérem, ezért teljes lényükkel rám koncentráltak. Én voltam az egyke iskolapéldája, akinek mindent megadtak, amit a hatvanas-hetvenes években egy család egy gyermeknek megadhatott. Két maximalista pedagógusszülő irányította a lépteimet, fontosnak tartották, hogy nyelvet tanuljak, zongorázzak, rajzoljak, olvassak. Könyveket adtak a kezembe, megmondták, mi a nekem való olvasmány. Persze, én mindig azt olvastam titokban, ami nem volt nekem való. Kisgyermekként nagymamám sok mesét olvasott. Soha nem engedtem, hogy abbahagyja addig, amíg teljesen be nem rekedt. Anyukámnak gyönyörű hangja volt, sokat énekelt, verset olvasott, így kaptam rá a költészet ízére, Adyra, Arany Jánosra, Reviczky Gyulára, Juhász Gyulára. Még ma is elszorul a torkom, ha a Pillangókisasszony nagyáriáját meghallom, mert az volt anyám kedvenc operája. Édesapám a Bánságból jött, és benősült egy székely családba. Apai nagyapámnál töltöttem minden nyaramat egy Temesvár melletti faluban, ahol egy másik kultúrát, mentalitást ismerhettem meg. Az iskolában mindig a maximumot kellett kihoznom magamból, mert a tízes nálunk elvárás volt. Ha gyengébb jegyet kaptam egy dolgozatra, azt édesanyám hamarabb tudta, mint én, és a büntetés nem maradt el. Ez az állandó megfelelési kényszer lassan-lassan lázadóvá tett, szerettem olyan barátokkal lenni, akik nem voltak eminensek, mert mellettük csupa izgalom volt az élet. A megfelelés és a világ másik oldalának megismerése közt lavíroztam, a barátaim körében átlagos, hétköznapi tizenévesnek érezhettem magam. – Kik voltak tanítói, tanárai, akikre ma is szívesen emlékszik vissza? Milyen volt az egykori 1-es számú, híres-neves, ma "elhíresült" Mikó Kollégium szellemisége az 1960-as évek végén, a ’70-es évek elején? – Az akkori 1. számú líceum hiába viselte ezt a semmitmondó nevet, nem feledte el múltját, hagyományait, a Mikó az Mikó maradt. Mindannyian büszkék voltunk arra, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba járunk, ahogy szüleink, nagyszüleink is azok voltak. A tanáraink is erősítették bennünk ezt a szellemet, és olyan tudást adtak, amelyből egész életemben megéltem, bárhová sodort a sorsom. Az a humánműveltség, amelyet az oktatóim megalapoztak, sok helyzetben kisegített engem. Berde Zoltán tanár úr a világ legjobb magyartanára volt, egy igazi példakép. Ő volt az első kritikusom, minden versemet az ő útmutatásai alapján gondoltam tovább, javítottam, tisztáztam le. Szász Fehér Gyöngyi tanárnő szerettette meg velem a francia nyelvet, de nem feledem Becsei Pali bácsit, a latintanáromat sem. Édesanyám volt a történelemtanárom, furcsa volt őt anyaként szeretni és tanárként elfogadni. Láttam, hogy mindennap vázlatot ír és lelkiismeretesen készül az óráira. Szigorú volt és kedves, következetes, de megértő is. Sokan szerették, és ez leginkább akkor vált számomra nyilvánvalóvá, amikor eltávozott, és sok-sok volt diákja búcsúzott tőle. – Melyek voltak első próbálkozásai, és ezek hol "kötöttek ki": a szemétkosárban, az iskola faliújságján vagy a újságszerkesztők asztalán? – A versírás mindig valamifajta elvonulást jelentett számomra egy olyan világba, amelyet más nem ismerhet. Most is emlékszem, milyen is volt az ihlet pillanata. Eszembe jutott egy szókapcsolat, amely nem hagyott nyugodni, bezárkóztam a szobámba és továbbgondoltam, papírra vetettem, játszadoztam vele egy kicsit. Nyugtalanító volt, izgalmas, ígéretes, furcsa kis folyamatok indultak meg a lélekben, és jöttek a szavak, a képek, a rímek… A Mikónak volt egy diáklapja, a Gyökerek, az első verseimet ebben publikáltam, de a Megyei Tükörnek is volt egy gyerekrovata, a Cimbora, amelynek szerkesztője voltam, és itt is megjelent egy-egy írásom. A Cimborát szerkesztő diákcsoportot, Zsehránszky István irányította, akivel sokat beszélgettem költészetről, irodalomról. Emberileg is nagy hatással volt rám. – Kolozsvár akkor (és most is) az erdélyi magyar kultúra szellemi fellegvára volt. Kiket ismert egyetemistaéveiben az ott élő költők, írók közül? – Az egyetem olyan magasra tette a mércét, hogy utána nehéz volt elszakítani azt a köldökzsinórt, amellyel magához fűzött a város. Kolozsvár szellemisége meghatározó volt az életünkben, minden köve, minden utcája, épülete lehelte magából a kultúrát, a múlt hagyatékát, az erdélyiség lényegét. Jó volt ott lenni, érezni a pezsgést, a fiatalság varázsát…A háttérben azonban egy aljas játszma bábjai voltunk mindannyian. Sokáig nem hittem, hogy engem is megfigyelnek, és "bűneimet" lajstromozzák azért, hogy egyszer a szememre vethessék. – Hol kapott állást az egyetem elvégzése után? – Ez az euforikus állapot egy csapásra megszűnt, amikor ott álltunk a kihelyezés küszöbén. Kolozsváron nem lehetett maradni, mert akkor még létezett a zárt város fogalma. Ma már tudjuk, hogy ez a diktatúra kényszerítő eszköze volt, hogy szétszórjon minket a legeldugottabb falvakba, belenyomjon a sárba, a megalkuvásba. Egy súlyos magánéleti válság, egy baleset más irányt szabott az életemnek. Hazakerültem Sepsiszentgyörgyre, ahol műszaki fordítóként kezdtem dolgozni a kapcsolószekrénygyárban. Ekkor kezdődött el életem legreménytelenebb időszaka. – Mikorra gyűltek össze kötetre való versei? Miért nem jelenhettek meg a Forrás-sorozatban, amellyel egykoron a romániai magyar irodalom fiatal tehetségei dobbantottak? – A nyolcvanas évek közepe tájékán összegyűlt egy kötetre való írás, és egy gyermekverskötet terveit is dédelgettem. Elvittem a bukaresti Kriterion Kiadóhoz az anyagot, és ígéretet is kaptam arra, hogy megjelenhet, de aztán évekig nem történt semmi. Már Magyarországon éltem, amikor megtudtam, hogy a kötetek anyagát "kukába dobták", mert elhagytam az országot, tehát "hazaárulóvá" váltam. Furcsa volt az is, hogy minden szerkesztőségből csak visszautasítást kapok épp azoktól az emberektől, akik régebben szívesen közölték az írásaimat. – Úgy érezte, hogy figyelték, vagy most már bátran kimondhatjuk: meg is fenyegették a 80-as évek végén, amikor nem volt szabad leírni pl. azt, hogy kézdivásárhelyi, csak így: tg- secuiesci… – Igen, és ez a fenyegetés volt az utolsó csepp a pohárban. A gépgyárban eltöltött kilenc esztendő börtön volt számomra. ’87-ben megcsillant a szabadulás reménye, amikor a Háromszék elődjénél, a Megyei Tükörnél megüresedett egy hely az ipari rovatnál. Nagyon távol állt tőlem ez a terület, de reméltem, hogy idővel testhezállóbb feladatot kaphatok. Az akkori főszerkesztő meg is ígérte, hogy felvesz, amint lehet. Akkor váratlan dolog történt, amely mindent felborított. Behívattak a pártbizottsághoz, ahol megfenyegettek és megaláztak. Azt mondta egy elvtárs, hogy örüljek, hogy van munkám, és ne akarjak újságíró lenni, mert az én múltam nem fér össze az újságírói etika szabályaival. Azért nem jelennek meg mostanában a verseim, mert kritikus és lázító hangvételűek. Villámcsapásszerűen ért ez a támadás. Akkoriban hallani lehetett, hogy Magyarország nyit az erdélyiek felé, befogadja és nem küldi haza őket. Ez a kényszerhelyzet szülte a döntésünket, hogy elhagyjuk az országot. – Valahol olvastam, hogy 1988-ban, amikor családja elhagyta az országot, férjével, fiával és egy bőrönddel lépte át a határt. Nehéz volt az a bőrönd, vagy sokkal nehezebb volt az a másik "csomag", amit a szívében vitt, s úgy hívjuk: szülőföldszeretet? – Abban a csomagban minden benne volt, ami az addigi életünket jelentette. Otthagytuk az édesapámat és a nagyanyámat, az anyám sírját, a barátainkat, a múltunkat. Akkor még nem sejtettük, hogy ez a "mitikus monstrum" másfél év múlva megbukik, és lesz újrakezdés otthon is. – Hogyan alakult élete az áttelepedést követő években? – Voltak jó és rossz dolgok, remények és reményvesztett időszakok. Dabasra kerültünk, egy olyan településre, amelyről Vay Sarolta Régi magyar társasélet című könyvében olvastam valamikor, és akkor lenyűgözött a kisnemesi fészek különleges hangulata, a bálok, farsangok, vadászatok és nagy kártyapartik világa, amely az 1800-as évek végének Magyarországára jellemző volt. Dabas befogadott minket, megélhetést adott, lettek nagyszerű barátaink, jó- és rosszakaróink. A Táncsics Mihály Gimnázium tanáraként megélhettem a hivatás minden szépségét, elnyerhettem a diákok bizalmát, szeretetét. Kiteljesedhettem mindabban, amit szülőföldemen kellett volna művelnem, hogy hasznos legyek, és legyen értelme, visszaigazolása a sok tanulásnak. – Farkas Árpád mondta: megírta azt, amit akart, új verset nem ír, ne várjon az olvasó, nem lesz… Miben reménykedhetünk az Ön esetében? – Nem tartom magam költőnek, mert soha nem váltam azzá. A költők életművet hagynak maguk után, én ezzel nem szolgálhatok. Amióta hazát váltottam, nem nagyon írtam verset. Elfelejtettem, milyen az az érzés, amit gyermekként megtapasztaltam, az ihlet pillanata. Cserében sok minden más megadatott nekem. Voltam tanár, rendező, tehetséges fiatalok útját egyengethettem. Újságot, helytörténeti kiadványokat szerkesztek, szeretem összehozni a helybélieket szülőföldem magyarjaival. Igazi másodvonalbeli háttéremberré váltam, és minden tudásommal azt segítettem, aki valóban előtérbe kívánkozott, és ott van a helye. – Egyetlen verskötete jelent meg, Vers az időben. Gondolt- e arra, hogy régebbi és újabb verseit egybegyűjtve egy teljes Kapui Ágota- válogatást tesz az olvasók asztalára? – Nincsenek ilyen ambícióim! Jó, ha az ember idejében belátja, hogy középszerű, nem kell mindenáron arra törekedni, hogy költő legyen. Aki költőnek született, az a diktatúra, a fenyegetések, sanyargatások ellenére is az lett. Bennem nincs tüske azért az elvetélt költősorsért, most is az irodalom közelében mozgok, szeretem a szerkesztői munkát, jó dolog egy szerzőt hozzásegíteni egy új kötethez. – Igaz, hogy nem írt sok verset, de annál több szépirodalmi kötetet szerkesztett, mégpedig a dabasi Valentyik Ferenccel és Feldman Lászlóval. Kérem, sorolja fel ezeket, és miről szólnak? – Van, amit velük együtt szerkesztettem és van amit önállóan. Valentyik Ferenc dabasi helytörténész rengeteg értékes témát kutatott fel a helyi kötődésű írók-költők, politikusok, közéleti személyek elfeledett életművéből. Társszerkesztőként részt vettem az általa felkutatott Vay Sarolta-versek kötetté szerkesztésében (Virág borul minden rögre), Gyóni Géza Idegen lantokon című kötetének szerkesztésében (amelyben Valentyik Ferenc összegyűjtötte a Csak egy éjszakára című vers 12 nyelvre lefordított változatát), az 1000 dabasi pillanat c. helytörténeti album szerkesztésében. Szerkesztettem dr. Zlinszky János volt alkotmánybíró családtörténetét, Mitták Ferenc Pirkadat című kötetét, valamint a szerző Nyíló ablakok című középiskolás naplóját. Összeállítottam az Áldás a magyarra című kötetet, amelyet a honosított magyaroknak ajándékoz a dabasi önkormányzat. Feldman Lászlóval együtt szerkesztettem a Díszpolgári portrék sorozat két darabját: A dabasi csodadoktor című kiadványt és a Két, istennel beszélő ember című kötetet. – Az Ötödik évszak (1980) c. vers-, próza- és képzőművészeti antológiában azt írja: "Csak az időnek nem tulajdonítasz/ különösebb fontosságot/ míg szorítását nem/ érzed". Érzi már az idő szorítását? – Kár volna tagadnom: érzem az idő szorítását, hiszen hatvanéves vagyok. Ha a hatvanéves nagyanyámra gondolok, ő ebben a korában egy fájós lábú, kendős, ősz hajú asszony volt, aki csak értünk élt. A világ sokban megváltozott, és én is változtam. Nem érzem öregnek magam, és mindent megteszek, hogy egészséges maradjak, szellemileg és fizikailag is friss legyek. A középkorúság státusza kitolódott, engem fiatalítanak a barátaim, az aktív, feladatokkal teli életem, a sport, az az olthatatlan vágy, hogy még sokáig együtt legyek a gyermekeimmel, és ha lesznek majd unokáim, akkor ne legyen köztünk generációs szakadék. Nem adom meg magam az időnek, hiába érzem a szorítását… Székely Ferenc Népújság (Marosvásárhely) 2016. január 28.Kifogásolják a Bunta-féle lap tőkeemelésétNem ért egyet a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi frakciója azzal, hogy a város idei éves költségvetésébe belefoglalnák az Udvarhelyi Média Kft., illetve az Urbana Rt. törzstőkéjének emelését. Azt is kifogásolják, hogy helytelenül csoportosították a pénzeket, több beruházásra nem különítenek el elegendő összeget a kivitelezéshez. Udvarhely idén nagyjából 92,5 millió lejes költségvetésből gazdálkodhat, ehhez még hozzáadódik a több év alatt megspórolt közel 10 millió lej – ismertette Orbán Balázs MPP-s tanácsos. Mint mondta, ezeket különböző beruházásokra fordítaná a város, ami nem is baj, viszont az már igen, hogy az összeget az önkormányzati képviselők jóváhagyta projekteken spóroltak meg, amelyeket vagy nem fejeztek be, vagy el sem kezdtek. „Ez azt jelenti, hogy az adófizetők pénze nem kerül időben oda, ahová kellene” – fogalmazott Orbán. A tartalékolt pénzből folytatják egyebek mellett a Haberstumpf-villa modernizálását, de az Urbana Rt. beruházásaira is ebből költenek. Orbán azt is kifogásolta, hogy nem követhető az utcák és járdák modernizálása: nem tudni hol és mit hajtottak végre eddig, csak az öszszeget, amennyibe került. Egy másik problémának azt látta, hogy konkrét megvalósítások csak ritkán történnek, hiszen rendszerint nincs elegendő pénz elkülönítve a kivitelezésre. Az MPP egyébként több módosító javaslatot is előterjesztett a költségvetési tervekhez, ám ezeket nem fogadták el. Az MPP-frakció az Udvarhely napilapot működtető Udvarhelyi Média Kft. törzstőkéjének 250 ezer lejes emelését sem támogatja, ahogyan az Urbana Rt. esetében sem értenek egyet a 300 ezer lejes tőkésítéssel. A keddi szakbizottsági ülésen egyébként az RMDSZ-frakció tagjai közül Géczi Levente és Berde Zoltán is hasonló véleményen volt. Az is felmerült, hogy törvénytelen lenne a napi működés fedezése érdekében emelni a vállalatok törzstőkéjét. Az említett határozattervezeteket így visszavonták a napirendi pontok közül. Székelyudvarhely 2016-os büdzsétervezetét Arros Orsolya közgazdász, az RMDSZ lehetséges polgármesterjelöltje is bírálta. „Én egy titkos költségvetésről tudok beszélni, hiszen nem volt sem konzultáció, sem tájékoztatás. Felháborító, ezen sürgősen változtatni kell” – fogalmazott az RMDSZ Udvarhelyszéki Nőszervezetének elnöke, aki szerint „bűn” költségvetést tervezni szakemberek bevonása nélkül. Mint rámutatott, a városvezetés többet költene az Udvarhely napilap működtetésére, mint például közbiztonságra, a helyi rendőrségnek szánt befektetésekre ugyanis 210 ezer lejt, míg a polgármesteri hivatal lapjának fenntartására pedig 250 ezer lejt irányoztak elő. A költségvetés-tervezetet egyébként mai ülésén tárgyalja a helyi tanács. Fülöp-Székely Botond. Krónika (Kolozsvár) 2016. január 28.Gödörben a napilap – és a zene isNem értett egyet a székelyudvarhelyi városatyák többsége a csütörtöki képviselő-testületi ülésen azzal, hogy újabb törzstőkeemelést hagyjanak jóvá az önkormányzat által működtetett Udvarhelyi Média Kft. javára. Ezúttal az ellenzékiek mellett RMDSZ-es képviselők is támogatták a vonatkozó határozattervezet visszavonását. Az Udvarhely napilapot kiadó Udvarhelyi Média Kft. 22 embernek ad munkát, illetve a „mindenkori városvezetés előnyére válik, ha van egy média”, amelyet magáénak tudhat az önkormányzat – indokolta az igazgató, hogy miért is lenne fontos újabb összeghez jutnia a lapnak. Molnos Zoltán bemutatta a cég pénzügyi beszámolóját is, melyből kiderült, tavaly 512 ezer lejes, egy évvel korábban pedig 326 ezer lejes veszteséget termelt. A veszteség növekedését a fejlesztésekkel indokolta, külön megemlítve, hogy honlapot hoztak létre. Állítása szerint portáljuknak napi 5000 körüli a látogatottsága, kiadványukból pedig naponta 1000-et nyomtatnak, amiből 300–800-at adnak el. A kft.-t két hónapja vezető igazgató elmondta, a költségek csökkentésén dolgozik, például az újság nyomtatását Sepsiszentgyörgyről Udvarhelyre helyezné át, megspórolva a szállítási költségeket Az ellenzékeiket azonban nem győzték meg a felsorakoztatott érvek, sőt Géczi Levente, az RMDSZ-frakció tagja egyenesen jogszerűtlennek tartotta a törzstőkeemelést, egy másik szövetségi képviselő Berde Zoltán, pedig a veszteségek miatt fejezte ki aggályait. Gálfi Árpád MPP-frakcióvezető azt kérte számon, hogy az ígéretekkel ellentétben miért nem szálltak be tőkével az udvarhelyszéki önkormányzatok a napilap működtetésébe. Erre eddig csak az udvarhelyi önkormányzat fordított pénzt többszöri, összesen 800 ezer lej értékű törzstőkeemelés révén – hangzott el az ülésen. Noha az RMDSZ-frakció többsége végül támogatta az Udvarhelyi Média kft. törzstőkéjének 250 ezer lejes emelését, két tagjuk – Berde Zoltán és Géczi Levente – nem értett egyet ezzel, ahogyan az ellenzékiek sem. A szavazáson a városatyák közül kilencen a határozattervezet mellett voksoltak, négyen ellene, illetve hatan tartózkodtak, így elvetették a napirendi pontot. A kft. törzstőkéjére szánt összeget a volt Stúdió Mozi előtti tér rendezésére csoportosították át, ahol a Zenegödör című projektet valósítanák meg. Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro 2016. április 11.Költészet a templombanIn memoriam Kőrösi Csoma Sándor Számos művész és együttes lépett fel színházakban és könyvtárakban a Magyar Költészet Napja alkalmából. Ebben a „társaságban” rendhagyónak számított Tánczos András és Buzogány-Csoma István „amatőr” műsora a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban. Ők ketten Kőrösi Csoma Sándor csodálatában „találtak egymásra”. A mérnökit, majd matematika-informatika tanárit végzett Tánczos Andrást még néhai Berde Zoltán tanár úr szoktatta rá a szép versre. Ebből az alkalomból Áprily Lajos látomásos versével, A zarándokkal és Magyari Lajos Csoma Sándor naplója című nagy poémájával állt a közönség elé. – A vers az egyetlen, ami megérinti a lelket – magyarázta a „pályatévesztést” a mérnök-informatikus. – Én ügyelnék ezzel az „amatőr” jelzővel, mert ha nem is mondom azt, hogy A vén cigányt Tánczos András mondja a legjobban, de azt ki merem jelenteni, hogy kevesen vannak olyanok, akik szebben mondják, mint ő Vörösmarty e halhatatlan költeményét, és ma is gyönyörű produkciót nyújtottak – „igazított helyre” dr. Péter Sándor, nyugalmazott magyartanár. Az előadás sikeréhez hozzájárultak Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi unitárius lelkész betétdalai is. Erdély András Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. június 6.Gálfiék kettős sikereAbszolút többséget szerzett a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt alkotta koalíció a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testületben. Nemcsak a polgármesteri tisztséget veszítette el az RMDSZ, hanem tanácsbeli többségét is. Míg az elmúlt négy évben a 19 tagú testületben 11-en az RMDSZ-t, 5-en az MPP-t, 3-an pedig az EMNP-t képviselték, addig az elkövetkező ciklusban 11-en a koalíció (MPP–EMNP), 8-an pedig a szövetség színeiben dönthetnek. A Központi Választási Iroda hétfőn délelőtt tette közzé a helyhatósági választások hivatalos eredményeit. A részletes adatokból egyebek közt az is kiderül, hogy a polgármesteri székért zajló versengésben Bunta Levente (független) leköszönő városvezető a huszonkét körzetből négyben kapott több szavazatot, mint Gálfi Árpád (MPP–EMNP). Arros Orsolya (RMDSZ) Gálfit egyetlen körzetben sem tudta maga mögé utasítani, Buntát pedig csak a 34-esben előzte meg. Gálfi Árpád tízszázalékos előnnyel nyerte meg a polgármester-választást Buntával szemben. Majdnem ugyanilyen arányú győzelmet aratott az őt támogató koalíció is a képviselő-testületben. Pui Nándor független jelölt viszont nem jutott be az önkormányzatba, mivel 624 szavazatot kapott, és még 48-ra lett volna szüksége, hogy képviselőként dolgozhasson. A választások előtt összeállított jelöltlisták alapján az önkormányzati testület összetétele a következőképpen alakult: 1. Hajdó Csaba István – EMNP, 2. Orbán Árpád – MPP, 3. Mike Levente József – MPP, 4. Jakab Attila – EMNP, 5. Orbán Balázs – MPP, 6. Szarvas Zsuzsanna – EMNP, 7. Bíró Jolán – MPP, 8. Bíró Edit – EMNP, 9. Péter Balázs – MPP, 10. Lőrincz Edit – EMNP, 11. Vass Zoltán – MPP (a koalíció tagjai), illetve 1. Arros Orsolya Blanka, 2. Benedek Árpád Csaba, 3. Sinka Arnold, 4. Jakab Áron Csaba, 5. Berde Zoltán, 6. Szabó Gyula, 7. Lőrincz Zsuzsanna, 8. Derzsi László (RMDSZ-tagok). Pál Gábor Székelyhon.ro lapozás: 1-9
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
